A Kari Tanács a kar legjelentősebb döntéshozó testülete. Tagjai az egyes tanszékek és a kar vezetői, időről-időre a társadalmi szervezetek, egyesületek képviselői, később a hallgatóság képviselői voltak. A Kari Tanács üléseit korszakoktól függően különböző időközökben tartotta. Két-három hét, esetleg egy hónap telt el két ülés között, a szükséghez képest azonban gyakrabban is összehívta a dékán a tanács tagjait. Az ülések rendes és rendkívüli ülésekre oszlanak, alkalmanként az Egyetemi Tanács közös ülést tartott a Kari Tanáccsal. Az Országos Levéltárban 1956-ban bekövetkezett tűzvészben a beszállított jegyzőkönyvi anyag tekintélyes része megsemmisült. A század elején (pontosabban 1935-ben, amikor Eckhart Ferenc kitűnő kartörténeti művét megjelentette) még 1760-ig visszamenőleg a kutatók rendelkezésére állottak a kar tanácsának jegyzőkönyvei és iratai. Jelenleg az első jegyzőkönyv, mely a levéltár birtokában van, 1900-ból származik. A jegyzőkönyvek sorozata az 1982-ig hiánytalan.
A jegyzőkönyveket tanévenként kötötték egybe. Az ötvenes évek közepétől 1962-ig, illetve 1988-tól a jegyzőkönyvek kötetlen állapotban, dobozban vannak. A kötetekhez mutató nem készült, egyenkénti átnézéssel kutathatók. Az 1905/06-os tanévtől azonban az 1944/45-ös tanévig fennmaradtak a tanácsülési ún. "nyilvántartási naplói".
A jegyzőkönyvek értékét növeli, hogy a felszabadulás előtti időkből szórványosan maradtak csak ránk iratok: a kari tanács üléseiről készített feljegyzések az egyetlen teljes forrásanyag a kar működéséről.

A Jogi Karon a Kari Tanács rendszeres egybehívása mellett a hatvanas évek elején kialakult a gyors döntéseket igénylő kérdések megoldására az ún. operatív értekezletek gyakorlata. Összetételét tekintve feltehetően már korábban is létezett.
Tagjai a dékán, dékánhelyettesek, a Dékáni Hivatal vezetője, a párt – és szakszervezetit titkár. Formális létezéséről csupán 1963 óra vannak adataink.
Tárgyai: főként kari tanácsok előkészítése, javaslattétel állások betöltésére, leckekönyvi aláírások kibocsátott irányelvei, feltételesen felvett hallgatók foglalkoztatása stb. Az operatív értekezlet nem épült be állandó testületként a Kar szervezetébe, de a feljegyzések állandó működésről tanúskodnak. 1965-ben az operatív értekezlet Dékáni Tanács néven a kar állandó egységévé vált.
Az iratok jelentős részét a napirendre vonatkozó javaslatok teszik ki. Néhány határozat is fennmaradt, továbbá 1-2 kézzel írott feljegyzés. Találhatók még a sorozatban elintézésről szóló feljegyzések, néhány kísérő irat, mellékletek.
A Dékáni Tanács itt található iratanyaga időrendbe szedett, de nem iktatott, mutatókönyve nincs.

A Dékáni Hivatal az Állam- és Jogtudományi Kar talán legfontosabb szerve. A Kar teljes bürokráciáját intézi: legyen az hallgatókra vonatkozó ügy, társadalmi szervezetekkel kapcsolatos kérdés vagy oktatókkal összefüggő intézkedés. A kar szinte valamennyi kiadmánya a Dékáni Hivatalban kelt, s az általános kari iktatás is a Hivatalban történt.
Az 1950-es évek elején az egyetem történeti jellegű iratanyagát az Országos Levéltárba szállították. Ily módon a Dékáni Hivatal teljes iktatott iratmennyisége felkerült a budai várba, egészen az 1946/47-es tanévig. Az Országos Levéltár égése után néhány
megmentett anyagot az Egyetemi Levéltár visszakapott, ezek az állagon belül külön sorozatot képeznek. Az 1945/46. tanévvel bezárólag néhány csomó áll csak a kutatók rendelkezésére: azok az iratok, melyeket a kari adminisztráció a beszállításkor aktualitásukra hivatkozva visszatartott.
Az iratokat 1952-ig tanévenként sorszámosan iktatták. 1952-1957 között a Karon is csoportszámos iktatás folyt, az 1957/58-as tanévtől visszatértek a sorszámos iktatásra. 1946-ig átnézéssel, 1946-1950 között a megmaradt segédkönyvek, 1952-től az itt készült segédletek használatával kutatható.

A Dékáni Hivatal szervezetétől némiképpen függetlenül, 1962-ben hívták életre a Dékáni Titkárságot. A Titkárság a dékán közvetlen adminisztratív kiszolgálására alakult.

Az állam- és jogtudományi tanulmányok befejező aktusa volt az államvizsgálat, mely a jogi képesítés feltételének tekinthető. Az 1883. évi tanulmányi és vizsgarend két elméleti államvizsgálatot rendelt el: a jogtudományit és az államtudományit.
Az államvizsgálatokra két bizottságot alakítottak 5-5 fő részvételével. Ezek közül 3 kari oktató és két külső tag lehetett. Amennyiben az államvizsgálatok száma felduzzadt, úgy a bizottságok kettéválhattak A és B bizottságra.
Az államvizsgálati jegyzőkönyvbe feljegyzett adatok: a jelölt személyi adatai, tanulmányainak kezdete, az elvégzett félévek száma, a vizsgálati díj befizetésének regisztrálása, a vizsgálat eredménye annak feltüntetésével, hogy egyhangúlag avagy szótöbbséggel született-e; a vizsgálat időpontja, a bizottság tagjainak és elnökének aláírásai, esetleges megjegyzések.

A doktori szigorlati rendszer 1875. évi reformja nyomán változásokat hajtottak végre a jog- és államtudományi karok vizsgarendjében. A jogtudományi és államtudományi címek kettéválasztásával megszaporodtak a szigorlati tárgyak is. Ezzel összefüggésben csökkentették az államvizsgálati stúdiumok számát. Bevezették viszont – mint az államvizsgákat pótlandó, az alapvizsgálati rendszert. Az új megoldás lényege volt, hogy az alaptárgyakból összevont, komplex számonkérést írtak elő a tanulmányok körében. Kezdetben két alapvizsgálatot tartottak, az elsőt két, a másodikat négy lezárt szemeszter után. 1911-től még egy, a 6. lezárt félév utáni alapvizsgát tettek kötelezővé.
Az alapvizsgákról jegyzőkönyvek készültek, melyeket évről-évre egybekötöttek, így alakult ki a jelenlegi sorozat. Ezek a könyvek dokumentálták a hallgatók alapvizsga-eredményeit, melyek sikeres letétele előfeltétele volt az államvizsgákra jelentkezésnek. A jegyzőkönyvek majdnem teljes sorozata a kutatók rendelkezésére áll. Az 1944-ig terjedő részből csak néhány kötet hiányzik, az 1944 és 1949 közötti időszak anyaga ötvenszázalékos.
Az 1919 és 1934 közötti periódus a mutatók segítségével jól kutatható, az azt megelőző és követő időszak csupán a kötetek egyenkénti átnézésével. Az ismételt vizsgák eredményességéről tanúskodó határozatok is az első vizsga jegyzőkönyvi bejegyzései alatt lelhetők föl.

Az 1948/49-es tanügyi reform megszüntette az alapvizsgákat, de helyettük bevezette az ún. egységes szigorlati rendszert. A hallgatók eszerint négy szigorlatot tettek: történetit, elméletit, közjogit és magánjogit. Ezek lényegében hasonlóképpen történtek, mint az alapvizsgák, a lezárt évek végén tették le a hallgatók, módosult viszont a tárgyak köre.
Az állagban a jelzett időhatárok között négy sorozat jegyzőkönyvet találunk, amelyek között időbeli átfedés is van, ennek ellenére az 1953 és 1957 között szigorlatozókról nem maradt meg jegyzőkönyv.
Az első sorozat, az egységes szigorlati jegyzőkönyvek négy kötete - minden szigorlathoz egy kötet - az 1946/47-1951-ig a különböző szigorlatokat letevő hallgatók adatait tartalmazza: a személyi adatok mellett a szigorlati vizsgatárgyakra bontott és összesített minősítését. Hasonló típusú sorozat az 1959-1963-ig tartó időszakot felölelő öt kötet, csupán elnevezésében különbözik. Mindkét sorozat kutatását névmutató segíti.
A legtöbb információt tartalmazó sorozat az új rendszerű szigorlati jegyzőkönyvek (1947-1952), amelyek egy kötetben tartalmazzák a hallgatók a jog-, és államtudományi szigorlatainak eredményeit. Emellett megtalálható benne a szakdolgozat címe, eredménye, az oklevél száma és a doktorrá avatás időpontja. Az 1958 és 1959-es éveket felölelő sorozat csupán az első két szigorlatra vonatkozóan tartalmaz adatokat.