Fond 002 - Quaestura

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

HU ELTEL VIII.I.002

Cím

Quaestura

Dátum(ok)

  • 1905-1952 (Létezés)

Leírási szint

Fond

Terjedelem, adathordozók

60,53 ifm
7 doboz, 1040 kötet

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

Iratképző neve

(1861-1949)

Szervtörténet

A megőrzés története

A Quaestura iratanyagát a szerv megszűnését követően 1951. október 31-én rektori utasítás alapján beszállíttatták az Országos Levéltárba. Az 1956-os forradalom során keletkezett tűzkárban elveszett az iratok nagy része, köztük az 1920-as évek előtt készült törzskönyvek. A károkat mindössze az Hittudományi Kar tanulmányi iratai élték túl, mivel ezek nem kerültek átadásra. 1956 után az anyag több részre bomlott. Az ÁJK és BTK tanulmányi iratait a kari Tanulmányi Osztályok vették át, a Hittudományi Kar iratai az önállósodott Római Katolikus Hittudományi Akadémiára kerültek, az Orvostudományi Kar iratai pedig a megalakuló Egyetemi Levéltárban nyertek elhelyezést.

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

A Quaestura iratanyagának első része az Egyetemi Levéltár 1958-as megalakulása után került be az Orvostudományi Kar anyagával együtt. Az anyag nagyobb része azonban, a BTK és az ÁJK tanulmányi iratai, több részben, 1983-1985 között kerültek be a levéltárba. Az Orvostudományi Kar iratanyagát gyűjtőköri elhatárolás során 1980-ban, illetve nagyobb részét 1995 márciusában adták át a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltárának.

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozóadatcsoport

Tárgy és tartalom

A Quaestura az egyetem egyik központi hivatala volt. Funkciója története során többször változott. Kezdetben gazdasági ügyekkel foglalkozott, később a hallgatók nyilvántartását, tanulmányi, beiratkozással, illetékekkel stb. kapcsolatos ügyeit intézte. 1861 a Quaestura önállósulásának éve. A tanácsjegyző vezette Egyetemi Iroda mellett egyenrangú szervként tűnik fel az Egyetemi Quaestura. 1870/71-től alakul ki a központ hivatalok hosszú ideig, a Quaestura fennállásáig meglévő beosztása. E szerint az Egyetemi Központi Rektori Iroda mellett működik a Quaestura és a Gazdasági Igazgatóság. Ez utóbbi feltehetően nem a Quaesturából vált ki, hanem a Központi Rektori Irodából, hiszen a tanácsjegyző a Quaestura önállósulásakor is megtartotta pénztárkezelői tisztét. A Questura az egyetem 1949/50-es átszervezésekor szűnt meg. Helyét a kari tanulmányi osztályok vették át. (1400-228./1949.VKM VI. 1 ü. sz utasítás)

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Jövőbeni gyarapodás

Az iratanyag további gyarapodása nem várható.

Leírási egység szerkezete

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

A személyes adatok védelmét szolgáló jogszabályokkal korlátozottan kutatható.

Reprodukciós korlátozások

A másolatkészítést csak eseteként, az anyag fizikai állapota korlátozhatja.

Nyelv

  • latin
  • magyar

Anyag írásrendszere

Nyelv és írásrendszer megjegyzések

Fizikai jellemzők, technikai követelmények

Az iratanyag dobozolt része savmentes levéltári dobozokban található. Az iratanyag nagyobb része kötet. Az iratanyag jó állapotú, azonban az iratok kora miatt mechanikai sérülések előfordulhatnak.

Segédletek

A fond részletes ismertetése: ELTE repertóriuma (57-101. oldal): https://library.hungaricana.hu/hu/view/ELTE_Tort_10/?pg=58&layout=s
Az vég-, és távozási bizonyítványok kutatását korabeli mutatók segítik.

Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

Eredeti példányok léte és őrzőhelye

Az iratanyag eredeti példányokból áll.

Másolatok léte és őrzőhelye

Nem készült, illetőleg nem ismert.

Kapcsolódó leírási egységek

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar Levéltára https://leveltar.katolikus.hu/index.htm?https&&&leveltar.katolikus.hu/pazmany-f.htm

Semmelweis Egyetem Központi Levéltár https://semmelweis.hu/leveltar/files/2014/03/Fondesallagjegyzek_2015.pdf

Megjegyzések adatcsoport

Alternatív azonosító(k)

Kapcsolódási pontok

Téma kapcsolódási pontok

Hely kapcsolódási pontok

Név kapcsolódási pontok

Műfaji Kapcsolódási pontok

Ellenőrző adatcsoport

Leírási azonosító

Intézmény azonosítója

Felhasznált szabályok és/vagy előírások

Állapot

A leírás részletezettségi szintje

A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

  1. február 4.

Nyelv(ek)

Írásrendszer(ek)

Források

Gyarapodási adatcsoport

Kapcsolódó témák

Kapcsolódó személyek és szervezetek

Kapcsolódó műfajok

Kapcsolódó helyek