Arquivo 103 - Történeti Intézet

Zona de identificação

Código de referência

HU ELTEL VIII.III.103

Título

Történeti Intézet

Data(s)

  • 1935 - 1990 (Produção)

Nível de descrição

Arquivo

Dimensão e suporte

1,45 ifm
12 doboz

Zona do contexto

Nome do produtor

(1949-től)

História administrativa

A Történeti Intézetet az 1949-es egyetemi reformok idején állították fel, a megszűnt Történelmi Szeminárium utódjaként, az addig különálló történelmi tanszékek összevonásával. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium még 1949 nyarán úgy rendelkezett, hogy a felállítandó Intézet élére igazgató tanácsot kell választania a Bölcsészettudományi Karnak. Ennek értelmében az Intézetben Szentpétery Imrét, Andics Erzsébetet, valamint Molnár Eriket választották meg igazgatónak. Szentpétery halála után az igazgató tanács tagja Lederer Emma lett. Az intézet igen nehéz feltételek között működött. Nem volt megfelelő az oktatói ellátottság, hiányoztak a megfelelő helyiségek, de a tanszékek könyvtárainak összevonásával kialakított intézeti könyvtár is csaknem használhatatlannak bizonyult. A Történeti Intézetet 1953-ban a Bölcsészettudományi Karral együtt a volt piarista gimnázium épületébe költöztették, s ezzel egy időben megkezdték a történelmi tanszékek újbóli felállítását a Bölcsészettudományi Karból kivált Történettudományi Karon, így az Intézet megszűnt. Az 1950-es évek második felében az egyes történeti tanszékek munkájának ideológiai összehangolása céljából Történész Tanszékcsoportot hoztak létre, amely 1960-ban már működött. Az egyetem 1969-ben elfogadott szervezeti és működési szabályzatában a tanszékcsoportok feladatát és szervezetét pontosan meghatározták. Eszerint a tanszékcsoport az azonos vagy rokon szakon oktató több tanszéknek az oktató-nevelő és a tudományos munka összehangolására létrehozott közös szervezete. Ezután az egész egyetemen újra szervezték a tanszékcsoportokat. A Történész Tanszékcsoport 1971-től Történettudományi Tanszékcsoport néven működött. 1974-től Történelemtudományi Tanszékcsoport, 1981-től újra Történettudományi Tanszékcsoport volt a neve. 2000 után vette fel ismét a Történeti Intézet nevet.
Vezetői:
Elekes Lajos 1960-1966
Sinkovics István 1966-1972
Arató Endre 1972-1977
Galántai József 1977-1992

História do arquivo

Az iratokat a tanszékcsoport, majd az intézet titkárságán őrizték.

Fonte imediata de aquisição ou transferência

Az iratok első része valószínűleg 1977-ben (7-2/1977), a második része 2000-ben (328/2000) került be a levéltárba.

Zona do conteúdo e estrutura

Âmbito e conteúdo

A Történeti Intézet 1953 és 1957 közti anyaga rendkívül hiányos, jórészt hallgatói névsorokból, jellemzésekből áll. Iktatott iratai közül az 1953. éviek egy része - segédkönyvek nélkül - maradt fenn. A tanszékcsoport iratai 1960-tól évrendben találhatók segédkönyvek nélkül. Az iratanyag egyenkénti átnézéssel kutatható.

Avaliação, selecção e eliminação

Az iratanyagban selejtezés nem történt.

Ingressos adicionais

Sistema de arranjo

Zona de condições de acesso e utilização

Condições de acesso

A személyes adatok védelmét szolgáló jogszabályokkal korlátozottan kutatható.

Condiçoes de reprodução

A másolatkészítést csak eseteként, az anyag fizikai állapota korlátozhatja.

Idioma do material

  • húngaro

Script do material

Notas ao idioma e script

Características físicas e requisitos técnicos

Az iratok jó állapotúak, savmentes levéltári dobozokban tárolódnak. Az iratok jó állapotúak azonban az anyag kora miatt mechanikai sérülések előfordulhatnak.

Instrumentos de descrição

Zona de documentação associada

Existência e localização de originais

Existência e localização de cópias

Unidades de descrição relacionadas

Descrições relacionadas

Zona das notas

Identificador(es) alternativo(s)

Pontos de acesso

Pontos de acesso - Assuntos

Pontos de acesso - Locais

Pontos de acesso - Nomes

Pontos de acesso de género

Zona do controlo da descrição

Identificador da descrição

Identificador da instituição

Regras ou convenções utilizadas

Estatuto

Nível de detalhe

Datas de criação, revisão, eliminação

Línguas e escritas

Script(s)

Fontes

Nota do arquivista

  1. március 30.

Zona da incorporação

Assuntos relacionados

Pessoas e organizações relacionadas

Géneros relacionados

Locais relacionados