Archief 019 - Egyetemi Könyvtár

Identificatie

referentie code

HU ELTEL VIII.I.019

Titel

Egyetemi Könyvtár

Datum(s)

  • 1779 - 2016 (Vervaardig)

Beschrijvingsniveau

Archief

Omvang en medium

67,64 ifm
547 doboz, 54 kötet

Context

Naam van de archiefvormer

(1561-től)

Institutionele geschiedenis

A jezsuita alapítású Egyetemi Könyvtár mintegy hetven esztendővel idősebb, mint maga az egyetem, melynek 1635-ben vált intézményévé és azóta is hozzátartozik. A magyar művelődéstörténetben sokáig kiváltságos hely illette meg a Könyvtárat, mely több mint egy évszázadon át az ország egyetlen nyilvános nagykönyvtára, hosszú ideig - a 20. század elejéig - nemzeti könyvtár és a főváros könyvtára volt.
A Könyvtár nagyszombati székhelyéről 1777-ben az egyetemmel együtt költözött a budai várpalotába, majd onnan 1784-ben - ettől az évtől már nyilvános nagykönyvtárként - Pestre, a Ferenciek terén lévő épületbe. A jezsuita rend feloszlatása (1773) után az egyetemhez hasonlóan a könyvtár is állami intézménnyé vált. 1780-ban az ország legnagyobb közkönyvtáraként elsőnek kapta meg a kötelespéldány szolgáltatás jogát, és ugyanebben, illetve a következő évben már első nyomtatott címjegyzékét is kiadatta Pray György, az intézmény tudós vezetője.
A Könyvtár Toldy Ferenc - az első világi igazgató - irányítása alatt (1843-1873) indult meg a modern fejlődés útján, igyekezve eleget tenni az 1867-től ugrásszerűen növekedő tudományos és kutatói igényeknek. A könyvtár mai épületének átadására 1875-ben került sor. Az épület hosszú ideig megfelelőnek bizonyult, bár helyhiány miatt már 1935-1940 között szükségessé vált a raktárak átépítése.

Geschiedenis van het archief

Az Egyetemi Könyvtár iratait azután kezdték el gyűjteni, hogy állami intézménnyé vált. Az iratokat a Könyvtár kézirattárában őrizték, majd 1985-ben adták át a levéltárnak (253/1985).

Directe bron van verwerving of overbrenging

Az iratanyag 1985 és 2021 között több részletben került be a levéltárba. A pontos dátumok az egyes állagok leírásánál találhatók.

Inhoud en structuur

Bereik en inhoud

A fondban az Egyetemi Könyvtár működése során keletkezett iratok találhatók.

Waardering, vernietiging en slectie

Az 1980 és 2013 közti iratokat 2019-ben selejtezték. (5573/1 (2019) T-298)

Aanvullingen

Az iratanyag jövőbeni gyarapodása várható.

Ordeningstelsel

Voorwaarden voor toegang en gebruik

Voorwaarden voor raadpleging

A 30 évnél korábban keletkezett anyagok szabadon kutathatók. A személyi anyagok kutatását a személyi adatok védelmére vonatkozó jogszabályok korlátozhatják.

Voorwaarden voor reproductie

Az iratok másolását csak fizikai állapotuk korlátozhatja.

Taal van het materiaal

  • Latijn
  • Hongaars
  • Duits

Schrift van het materiaal

Taal en schrift aantekeningen

Fysieke eigenschappen en technische eisen

Az iratok savmentes dobozokban találhatók. A kötetek kötve, állítva a polcokon vannak elhelyezve.

Toegangen

Az iratanyag nagy részének repertóriuma elérhető: https://library.hungaricana.hu/hu/view/ELTE_Tort_10/?pg=224&layout=s

Verwante materialen

Bestaan en verblifplaats van originelen

Az iratanyag eredeti példányokból áll.

Bestaan en verblijfplaats van kopieën

Másolat nem készült, illetve nem ismert.

Related units of description

Notitie Publicaties

Tóth András - Vértesy Miklós: A Budapesti Egyetemi Könyvtár története (1561-1944). Budapest, 1982.

Aantekeningen

Alternative identifier(s)

Trefwoorden

Onderwerp trefwoord

Geografische trefwoorden

Naam ontsluitingsterm

Genre access points

Beschrijvingsbeheer

Identificatie van de beschrijving

Identificatiecode van de instelling

Toegepaste regels en/of conventies

Status

Niveau van detaillering

Verwijdering van datering archiefvorming

Taal (talen)

Schrift(en)

Bronnen

Aantekeningen van de archivaris

  1. június 23.

Voorwaarden voor raadpleging en gebruik

Related subjects

Related people and organizations

Related genres

Related places